„Gyakran sírtam is, néha meg is ijedtem” – Először vallott fia betegségéről a magyar színésznő

Szendy Szilvinek és Lőcsei Jenőnek egyetlen gyermeke aspergeres, ami nem hamar derült ki /Fotó: RAS-archívum

 

Emberpróbáló éveken van túl fia állapota miatt Szendy Szilvi, aki sokáig nem vette észre, mivel küzd a gyermeke.

Később kezdett el járni, iskolakezdéskor 147 volt az IQ-ja, nem voltak barátai és gyakran akadtak dühkitörései Szendy Szilvi fiának. Az Operettszínház szubrettje korábban sosem mesélt 15 éves fiának, Jencinek a problémájáról, ráadásul sokáig nem is tudták, mi lehet a baj a fiúval.

– Kilencéves korában derült ki, hogy más, mint a többiek. Nem szeretett gyerekekkel játszani, inkább elvonult, megszámolta a virágokat, vagy rajzolt magában. Már óvodásként ismerte Európa úthálózatát, a zászlókat. Mint a szivacs, úgy szívta be az információkat – mondta a Best magazinnak Szendy Szilvi, aki végül egy könyv által jött rá, hogy a fiának Asperger-szindrómája van.

– Komoly lelkifurdalást éreztem, főleg amiatt, hogy miért nem vettem észre korábban, mi a baj, akkor lehetett volna könnyebb az élete. […] Emberpróbáló éveken vagyunk túl, gyakran sírtam is, néha meg is ijedtem, viszont senkivel sem cserélnék. Nem hős, nem áldozat, hanem büszke anya vagyok. Jenci pedig, ahogyan magáról mondja, nem ufó, nem dühöngő őrült –mondta a színésznő, akinek 15 éves fia maga járt utána, mi történik vele. Jenci fejlesztésekre járt, s azóta már vannak barátai is. Az emberek pedig elfogadóbbak vele, amióta tudni lehet, hogy aspergeres.

Szendy Szilvi egyébként szeretné, ha az emberek elfogadnák, ha valaki más.

Facebook Hozzászólás

Címke , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük