Kiderült: a macskák is hallgatnak a nevükre

Japán kutatók megfejtették, hogy a macskák igen is észreveszik, ha a nevükön szólítják őket. Csak épp nem foglalkoznak vele.

A kutyák majd megőrülnek a boldogságtól, ha az ember a nevén szólítja őket, a macskák viszont… hát ők annyira nem. Szóval jogosan tették fel a kérdést a japán kutatók, egyáltalán tudatosul-e a macskákban, hogy mi, a szolgáik elnevezzük őket?

Jóval egyszerűbb macskákat vizsgálni, mint mondjuk kutyákat, ugyanis nagyjából semmilyen kísérletben nem hajlandóak részt venni, tehát az eszközök tárháza is kisebb. Ettől függetlenül megtalálták a módját, hogy próbára tegyék a macskákat: választottak négy szót, ami nagyjából olyan hosszú és hasonlóan hangzik a nevükhöz. Ezeket felsorolták a macskák hallatára, majd kimondták a nevüket.

Erre azért volt szükség, mert a macskák általában megmozdítják a fülüket vagy a fejüket, amikor hallanak valamit, a negyedik szóra viszont már nem nagyon mozdulnak. Szóval, amikor ötödikként kimondták a nevüket, akkor tisztán meg lehetett állapítani, hogy reagálnak-e a nevükre, vagy nem jut el a tudatukig.

Sokféleképpen eljátszották ezt, de mindig a macskák otthonában úgy, hogy a gazdik nem voltak a közelben. Volt, hogy tizenöt másodpercet hagytak a négy szó és a nevük között, volt, hogy a négy szó közé olyan macskák nevét keverték, amelyek ugyanabban a háztartásban élnek.

Az eredmény

Tisztán látszott, hogy a macskák tudatában vannak a nevüknek, ez bebizonyosodott az összes szituációban. Több kutató is elismeréssel beszélt a japánok tevékenységéről, köztük a magyar, dr. Pográcz Péter is elmondta, hogy remek megoldást alkalmaztak, az eredmények pedig érdekesek.

Meg is védte a macskákat, akik nem hallgatnak annyira az emberre. Elmondása szerint azért, mert a macska-ember kapcsolat kimerül a cukiságban, miközben a kutyákat évezredek óta kiképzi az ember.

A kutatás.

Facebook Hozzászólás

Címke , , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük