Mutatjuk a nyár legszexibb kabrióját: íme a legerősebb Mazda MX-5!

Maga az eredendő bűn. Egy pillanat alatt levesz a lábadról, kár is ellenállni neki. Elég csak ránézni: a Mazda roadstere igazi ikonná érett a négy generáció alatt. Most van a legjobb bőrben: szeretjük ezt a “mazdavöröset” (Soul Red Crystal) De a fényezés alatt vár az igazi csoda!

Az MX-5 indulóára 7 millió Ft (132 LE), az erősebb motorral (184 LE) szerelt változaté 8,7 milliótól kezdődik. A csúcs roadsterért pedig már 9,3 milliót kérnek / Fotó: Séra Tamás

180 lóerő jutott egy ezer kilós kétszemélyes kabriónak. Ami hátsókerekes. Khm.. Nem is kell kikapcsolni az ESP-t, ahhoz hogy

odariszáljunk egy kicsit a bámészkodóknak.

Azok pedig vannak elegen. Öregek, fiatalok egyaránt. De nem az irigység/gyűlölet csillog a szemükben, hiszen nem béemvé-merci-porsche logó (a nem kívánt törlendő) feszül a hűtőrácson.

Papíron 6,5 másodperc a 0-100 km/h.  De nem is a szám a lényeg, hanem, hogy teljesen ura vagy az autónak. Ja, és persze a menetszél.

1989-ben mutatták be az első MX-5-öt. A mostani a Fiat 124 Spider ikertesója. Illetve fordítva / Fotó: Séra Tamás

De ne feledjük, hogy a kitüntető figyelem, nem nekünk szól, hanem az autónak! Ha kiszállunk, ugyanolyan halandók leszünk hirtelen, mint a többiek. Az viszont tényleg nem volt meg, hogy az emikszötös tulajok is barátkoznak egymással, mint az alfások. Újdonsült márkatársammal a Váci úton, menet közben tárgyaltuk ki egymás autóit. Én nyertem.

Volt úgy is, hogy egy jól szituált budai idős hölgy szólt oda a piros lámpánál, hogy megossza velem, hogy szerinte is milyen gyönyörű ez az autó. Tényleg az, pedig még nem is ült benne.

Uh.. az a váltó nagyon jó. Kesztyűtartó nincs, a könyöklőnél van egy mini és egy nagyobbacska (zárható) rekesz / Fotó: Séra Tamás

Akkor viszont lehet, hogy nem azt mondta volna. Egyrészt nagyon nehezen viselte volna a beszállást… Beszállás? Ugyan! Ez leginkább az autó magadra húzását jelenti. De odabent minden patent. Még döntögetheted, állítgathatod is az ülést. Nincs nagy mozgástered, de egy átlag embernek pont elég. Nem Hafþór Júlíus Björnsson volt a minta, az tuti.

A légterelő és a zárható rekesz között lévő kallantyúval tudjuk a tetőt kivarázsolni a csomagtérből. A fejtámlában hangszóró! Fotó: Séra Tamás

Fogyasztás? Ugyan! Elég az, hogy 10+ / Fotó: Séra Tamás

A kabriósok tudják, hogy milyen hangos is a közlekedés valójában. És hogy sapka nélkül úgy örülsz egy fa árnyékának a körúton, mint egy elhízott pesti kutya. Természetesen ebben az esetben nyitott tetővel sem ördögtől való a klíma használata. Mégis mi lenne, ha a fröccsteraszon nem tolnák a jégpermetet? Na ugye.

A csomagtér jelzésértékű, százhuszonvalahány liter, de két sporttáska meg egy bankkártya bőven belefér / Fotó: Séra Tamás

Egy dolog hiányzik belőle, az pedig az üléshűtés. Semmi több.

 

 

Facebook Hozzászólás

Címke , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük