„A vak is láthatja, hogy az nem én vagyok!” – Pucér képek miatt fakadt ki a Jóban rosszban színésznője

Aljas módon gyanúsították meg a Jóban rosszban színésznőjét: egy felnőtt tartalmakat gyártó fiatal lánnyal keverték össze Bogdányi Titanillát.

Jogi lépéseket tesz egy internetes portál ellen rágalmazás miatt Bogdányi Titanilla. A Jóban rosszban színésznője a Facebook-oldalán számolt be arról a napokban, hogy egy illegálisan működő, felnőtteknek szóló tartalmakat posztoló oldalon bukkantak az ő meztelen fotóira, ám mint kiderült, nem is Bogdányi Titanilla képeiről van szó,

„Nagyon aranyosan többen jeleztétek nekem, hogy az egyik internetes szennyoldal kirakott egy lányról meztelen képeket, és azt írta, hogy én vagyok látható rajtuk. Ehhez gyalázkodó szövegeket is írt. Természetesen a vak is láthatja, hogy az NEM ÉN VAGYOK. Belinkelte hozzá a Facebook- és Instagram-oldalamat, amivel kapufát is lőtt a szánalmas rágalmazásának, hiszen egyből bebizonyosodik, ha megnézitek az oldalakat, hogy az a szegény lány nem én vagyok!!!!! (Arcom, testalkatom, a tetoválásaim, hajam!!!!) Hihetetlen, hogy a »me Too-mozgalom« korában működhet még egy ennyire aljas, undorító, rágalmazó oldal! Már megtettem a szükséges jogi lépéseket! Így is túl sok szót fecséreltem erre a gusztustalan bandára…” – írta Bogdányi Titanilla, bejegyzését a Bors szúrta ki.

Sziasztok!!!Nagyon aranyosan, többen jeleztétek nekem, hogy az egyik internetes szennyoldal, kirakott egy lányról…

Geplaatst door Bogdányi Titanilla op Vrijdag 12 juli 2019

A Jóban rosszban színésznője aztán egy újabb bejegyzésben megmutatta, kivel keverték őt össze.

„A kételkedők kedvéért, bemutatom Kingát! A többieknek meg nagyon szépen köszönöm a szeretetet és azt, hogy egy pillanatig se kételkedtek bennem. Aki ezt az egészet csinálta, annak kívánom, hogy ezt a rengeteg energiát a gyűlölködés helyett fektesse valami másba!!! Mondjuk sportoljon! És lezártam örökre ezt a témát!” – tette hozzá Bogdányi Titanilla.

http://www.girlscv.com/Gallery/4397001/Amateur-Hungarian-slut-Kinga-2🔞🔞🔞🔞A kételkedők kedvéért, bemutatom Kingát!A…

Geplaatst door Bogdányi Titanilla op Zaterdag 13 juli 2019

Facebook Hozzászólás

Címke , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük