Rázós téma, saját vizeletétől gyógyul és szépül ez a nő

Párja kopaszságát is pisivel kúrálja a vegán amerikai .

Ruby Karyo több, mint tíz éve esküszik arra, hogy a vizeletet érdemes újrahasznosítani. Saját produktumát a testén kívül és belül is alkalmazza a marylandi nő, aki állítása szerint e műveleteknek köszönheti egészségét és szép bőrét.

A 30 éves, Glen Burnie-ben élő hölgy 19 évesen kezdte felhörpinteni a bizarr testnedvet, ami miatt számtalanszor kapott már gúnyos megjegyzéseket. De nem adta fel: továbbra is nyilvánosan hirdeti a vizelet-terápia hatékonyságát. Karyo íróként és sales-esként keresi kenyerét, és még a párját is rábeszélte, hogy hajhullása ellen dobjon be egy kis sárgát. Túlzásba persze nem kell vinni a kortyolást, ám heti két alkalommal egy pohárkával bevágni a reggel begyűjtött folyadékból – csak előnyt hozott eddig az egygyermekes anyának. Rubyt még az édesapja beszélte rá a szokatlan módszerre:

Ha szépségkirálynő szeretnél lenni, akkor használd a bőrödre, és belülre is jusson.

Külsőleg az arcára permetezi a pisit, majd vattával bemasszírozza a bőrbe.

Felkelés után a reggeli első adagomból végig törlöm az arcomat, mint egy testápoló oldattal. Egész nap is rajtad maradhat, de pár óra elteltével is lemoshatod. Az első pár napon brutálisan fogsz kinézni, mert kiürülnek a pórusokból a nem odavaló dolgok. Aztán szépen letisztulsz.

Mikor szünetet tartott a sajátos kozmetikai eljárásban, akkor a bőre is tompább fényű lett.

Ha megiszom, azzal pedig a vércukromat és a koleszterinemet tudom rendben tartani. Fiatalabbnak is érzem magam. Az emberek undorítónak találják ezt, pedig ha tudnák, hogy mi van abban a hot dogban, amit olyan jóízűen megesznek..?!

Nincs jó véleménnyel az üzletek polcain sorakozó vegyipari termékekről, és a dohányzásról sem. Pasijával, Brian Offenburgerrel január óta találkozgat. Az 56 éves férfi a megismerkedésükkor már szinte teljesen elvesztette a haját, ám amióta a nő rábeszélésére ráfanyalodott a saját vizeletére, a folyamat megfordulni látszik.

Megmutatom fotókon a különbséget!

fogadkozik Ruby, aki az egészség kimaxolásához a vegán étrendet is javasolja:

Csak tiszta dolgokat vigyél be a szervezetedbe!

idézi a Daily Mail a bevállalós anyukát.

Facebook Hozzászólás

Címke , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük