Hihetetlen: lekapcsolták a dílert és annak éppen megérkező vásárlóit is

Hihetetlen: lekapcsolták a dílert és annak éppen megérkező vásárlóit is

Miközben a budapesti nyomozók többféle, kábítószergyanús anyagot foglaltak le a dílertől, megérkezett egy újabb vásárló. A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói 2019. április 9-én délután egy Hunyadi téri lakásban elfogták a 49 éves budapesti R. Attilát és a 28 éves, szintén budapesti K. Gergelyt. Időközben a helyszínen megjelent a… Teljes cikk

Azt mondták, vízvezeték-szerelők, aztán ez történt egy belvárosi lakásban

Azt mondták, vízvezeték-szerelők, aztán ez történt egy belvárosi lakásban

Vízvezeték-szerelőnek adta ki magát a két tolvaj / Fotó:Northfoto   Egy testvérpár lopott ékszereket Budapesten, egy V. kerületi lakásban élő idős asszonytól. A testvérek még január 31-én kopogtattak be az idős asszony lakására, vízvezeték-szerelőnek kiadva magukat. Azt mondták azért jöttek, mert az asszony mosógépétől az alatta lévő lakó beázik. Az… Teljes cikk

Ehhez azért pofa kell: egy 3 éves kislányt lopott meg négy férfi – fotó

Ehhez azért pofa kell: egy 3 éves kislányt lopott meg négy férfi – fotó

Egy gépkocsi ellenőrzése során került elő egy kisautó, amit a járműben utazó négy férfi lopott el. Egy ászári családi ház udvaráról lopott el egy elektromos kisautót négy felnőtt férfi 2019. március 21-én. A bejelentést követően a helyi erők az elkövetők felkutatására indultak. A kisbéri rendőrök nem sokkal később már ellenőriztek… Teljes cikk

Lecsapott a TEK és a KR NNI Budapesten: rabolt droggal kereskedtek – videó

Lecsapott a TEK és a KR NNI Budapesten: rabolt droggal kereskedtek – videó

Budapest – Rabolt kábítószerrel kereskedő bűnözőket fogtak el a rendőrök a fővárosban. A TEK és a KR NNI (Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda) március 22-én, éjjel közös akció során sikeresen elfogta a 29 éves H.Ádámot és 31 éves társát, H.Krisztinát, akik épp a drog értékesítése közben értek utol a IV.kerületben…. Teljes cikk

Undorító: ezt tették a 80 éves, budapesti nénivel a bűnözők a nemzeti ünnep előtti napon

Undorító: ezt tették a 80 éves, budapesti nénivel a bűnözők a nemzeti ünnep előtti napon

Undorító, aljas módon, idős korát és hiszékenységét kihasználva vertek át, nem is kevés összeggel csalók egy idős asszonyt. a rendőrség szerencsére résen volt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság „unokázós” csalók elfogására létrehozott nyomozócsoportja fogta el azt a két férfit, akik 2 millió forintot csaltak ki egy idős asszonytól – közölte a police.hu…. Teljes cikk

Évekre rács mögé kerülhet a saját magát megverető sorozatsztár

Évekre rács mögé kerülhet a saját magát megverető sorozatsztár

CHICAGO — Letartóztatták Jussie Smollettet (36), miután az amerikai rendőrség arra gyanakszik, hogy a színész megszervezte a saját támadását. Smollett épp az Empire című tévésorozat forgatására sietett, hogy meggyőzze a stáb tagjait arról, nem hazudott, miután megjelentek az első hírek a kamuverésről. – Istenre esküszöm, nem én tettem! – magyarázkodott a… Teljes cikk

Országos csaló került rendőrkézre: közel 40 áldozata lehetett a törökszentmiklósi férfinak

Országos csaló került rendőrkézre: közel 40 áldozata lehetett a törökszentmiklósi férfinak

Az egész országban követett el bűncselekményeket az a törökszentmiklósi férfi, akit eddig 37 rendbeli csalás elkövetése miatt hallgattak ki gyanúsítottként a szekszárdi rendőrök. A Szekszárdi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya büntetőeljárást folytat K. Zs. 21 éves törökszentmiklósi lakos ellen üzletszerűen elkövetett csalás bűntettének, valamint üzletszerűen elkövetett csalás vétségének megalapozott gyanúja miatt. A… Teljes cikk

Ferencvárosi szeméremsértőt keres a rendőrség

Ferencvárosi szeméremsértőt keres a rendőrség

A ferencvárosi rendőrség az állampolgárok segítségét kéri egy ismeretlen szeméremsértő megtalálásához. A rendőrségi információk szerint a férfi február 10-én 8 óra körül besétált egy ferencvárosi boltba, ahol szeméremsértő módon viselkedett. A biztonsági kamera rögzítette azt, ahogy a férfi besétál a boltba. A feltételezett elkövető 25-30 év körüli, körülbelül 170 centiméter magas. A… Teljes cikk

Tűzparancsot adott ki 50 Centre a rendőrfőnök

Tűzparancsot adott ki 50 Centre a rendőrfőnök

New York — Tűzparancsot adtak ki 50 Centre (43)! A gyanú szerint Emanuel Gonzalez New York-i rendőrfőnök tavaly júniusban azt parancsolta az embereinek egy bronxi bokszmeccsen, azonnal lőjenek, ha meglátják a rappert. A hírről 50 Cent is csak a sajtóból értesült. – Erre kellett kelnem ma reggel. Emanuel Gonzalez egy aljas… Teljes cikk

Eltűnt férfit keres a rendőrség – Segítsen megtalálni!

Eltűnt férfit keres a rendőrség – Segítsen megtalálni!

Eltűnt egy 75 éves férfi, akit most gőzerővel keres a rendőrség. Lehel István február 13-án hagyta el XXII. kerületi lakhelyét, azóta nem látta senki, életjelet pedig nem adott magáról. A férfi nagyjából 175 centiméter magas, vékony testalkatú, ősz hajú, szakállas. A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a képen… Teljes cikk